Zebra LS1203 vonalkódolvasó

Az LS1203-as a népszerű LS1908-as Kobra utódja. A gyártó a CR változatot elsősorban a kis forgalmú kereskedelemi egységeknek szánja a kedvező árfekvésű, ugyanakkor technikailag magas színvonalú készüléket. Fő jellemzője a kis méret, és az igen kedvező ár.

Leírás

Az olvasó valamennyi hagyományos kódot felismeri, valamint az RSS (csökkentett helyigényű) kódot, és a 14 jegyű globális kereskedelmi azonosítót, a GTIN számot is. Ez egyébként a szabványos adattartalmú EAN-128-as kódrendszer része (EAN-14). Az olvasó különleges tulajdonsága, hogy átkapcsolható egy úgynevezett „Auto-Scan” üzemmódba, amikor is az olvasást indító trigger gomb megnyomása nélkül, folyamatosan pásztáz, ezáltal téve kényelmesebbé és gyorsabbá a felhasználók munkáját.

Az eszköz felprogramozása után a beállítások „Flash” memóriába kerülnek. Ugyanitt helyezkedik el az olvasót működtető program – a „firmware” -, amely szükség szerint frissíthető. Így biztosíthatjuk azt, hogy az olvasó tudását egy új kódtípus bevezetésekor átprogramozzuk.

Az LS1203-as három különböző interfész lehetőséggel rendelkezik (PS/2, USB és RS232), szemben az xx08-as jelölésű olvasókkal, amelyek gyakorlatilag bármilyen eszközhöz csatlakoztathatóak. A LS 1203-as 3 év jótállással kerül forgalomba. 2009 évtől az LS1203 két változatban rendelhető: a CR változat általános 5 mil (inch ezredrésze) felbontású vonalkódokhoz használható, a HD változat – amely csak fekete színben rendelhető – a kisebb és sűrűbb 3 mil felbontású vonalkódok olvasására készült.

A Symbol LS1203 főbb jellemzői:

  • 3 éves jótállási idő, amely kiterjeszthető az egyedülálló „Azonnali Csere” szolgáltatással: néhány Eurós havidíj ellenében a meghibásodott olvasó helyett másnap egy újat kap a felhasználó és a javítás térítésmentes
  • Az olvasó 1,5 méterről többször leejthető kemény padlóra, károsodás nélkül
  • Nagyobb olvasási teljesítmény. Az olvasó sebessége 100 pásztázás másodpercenként
  • „Auto-Scan” üzemmód: a trigger gomb lenyomása nélkül automatikusan pásztáz és olvas, így gyorsabb és kevésbé fárasztó az intenzív kódolvasás
  • RSS kód olvasása. Az LS1203 felismeri és olvassa az új RSS kódot, illetve a GTIN azonosítót
  • Különleges hang és- fényjelzés, Az olvasó tetején elhelyezett kétszínű LED, valamint az állítható hangerejű csipogó tájékoztat az olvasás sikerességéről. Három fajta dallam és hangerő állítható az eszközön
  • Magyar és más nemzetközi billentyűzet támogatása. A 852 kódlaphoz történő hozzáférés nélkülözhetetlen a magyar ékezetes billentyűzeten dolgozó felhasználók számára
  • Különleges hibrid formaterv. A kényelmes használatot biztosító alak a pisztoly formájú és a hagyományos CCD olvasók formaterveinek az egyesítéséből jött létre.
  • FLASH memória tárolja a rendszerprogramot és a beállításokat. Ennek köszönhetően a programfrissítés akár a pénztárgép mellett is elvégezhető anélkül, hogy szét kéne szerelni az olvasót
  • ADF – automatikus adatformázás. Ez a különleges funkció biztosítja, hogy a leolvasott kódot tetszőlegesen módosítsuk, mielőtt a fogadó számítógép felé küldenénk. A felhasználó a szkenner beprogramozásával tudja a leolvasott kódokat módosítani, elkerülve az alkalmazói program felesleges átírását.

Ajánlatkérés