Szerszámok azonosítása RFID technológiával

A Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. 1990 óta van jelen az építőipari piacon. A vállalat három fő üzletága három különböző tevékenységi kör szerint alakult ki.

“Az IBCS Hungary által fejlesztett rendszer immáron évek óta jól és megbízhatóan működik. Nagy segítség a napi kiadási és bevételezési feladatokban.”

Merkbau vélemény

szerszámokElőzmények

A Merkbau Kft-nél a kivitelezési munkák során sokféle eszközt, szerszámot használnak, továbbá a cég profilja az eszközök bérbeadását is tartalmazza. Mind a munkatársaknak kiadott szerszámokról, mind a kölcsönzött eszközökről nyilvántartást kell vezetni, hogy a személyi felelősök, valamint az építési projekteken használt eszközök költségei ellenőrizhetőek legyenek. Az elektromos kéziszerszámok azonosítása, követése azonban folyamatosan gondot okozott, mert a gyári címkék, amelyek tartalmazzák az eszköz szériaszámát, a használat során sérültek, megrongálódtak és rövid idő alatt olvashatatlanok lettek. A kisebb kéziszerszámok gyárilag nem viselnek azonosítót, így ezek kiadása, visszavétele szintén nehézségeket okozott.

A kiadás és visszavételezés az eszközök egyértelmű azonosíthatóságának hiányában ellenőrizhetetlen volt. A Merkbau alapvetően az eszközök azonosítására keresett megoldást, hogy követhesse mely szerszám mikor került beszerzésre, hány projekten és milyen hosszan használták, milyen gyorsan amortizálódott, továbbá hogy a nagyértékű gépeket személyi felelősökhöz tudja rendelni.

A megoldás

Az IBCS Hungary olyan, a Merkbau teljes eszközállományát lefedő rendszert fejlesztett ki, melynek segítségével megoldható az elektromos kéziszerszámok és gépek egyedi, valamint a kisebb szerszámok gyűjtő szintű azonosítása.

A rendszer működését RFID és vonalkód olvasására egyaránt alkalmas Motorola mobilterminállal támogatja.

Az eszközök azonosítása:

  • Elektromos kéziszerszámok – úgy, mint fúrógép, sarokköszörű – műanyagburkolata alatt RFID Tag jelöléssel. A burkolaton belüli elhelyezés megfelelő mechanikai védelmet és jó olvashatóságot biztosít.
  • A nagyobb gépek, mint például betonkeverő jelölése a fémváz védett pontján erős műanyag-tokozású RFID Tag-ekkel.
  • Kisebb szerszámok esetén a szerszámgyűjtő csomagolásra kerültek vonalkód azonosítók.

RFID + Motorola mobil terminálA mobilterminálon történik a személyhez rendelt áru kiadása vagy adott esetben a visszavételezése. A végrehajtott feladatok automatikusan betöltődnek a vállalatirányítási rendszerbe a WLAN hálózaton keresztül, vagy a terminál dokkolásakor.

A megoldás alkotóelemei:

  • RFID azonosítás
  • Merkbau nyilvántartási rendszer mobilterminálra fejlesztett moduljának elkészítése
  • Mobilterminál és vállalatirányítási rendszer közötti illesztés, adatkommunikáció
  • Mobilterminál

Üzleti előnyök

Az IBCS Hungary rendszere biztosítja a nagyértékű gépek és kéziszerszámok egyedi azonosítását, lehetővé téve követésüket beszerzéstől selejtezésig. Ellenőrizhetővé vált, hogy mely építési projekten mennyi ideig használták a gépeket, szerszámokat, így a projektek költségei is pontosan kalkulálhatóak. Az azonosítás révén az eszközök élettartama, garanciális ideje szintén követhető. A gépek, berendezések pedig minden esetben személyi felelősökhöz rendelhetőek. A mobilterminál segítségével pedig pontosan, gyorsan és könnyen elvégezhetők a kiadási és bevételezési, valamint leltározási műveletek.

Előnyök:

  • Pontosabb projekt költségek
  • Gépek, szerszámok életútja, garanciája követhető
  • Csökkenő időráfordítás
  • Pontos leltár

Ajánlatkérés

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close