Nyomtatók megelőző karbantartása

Az IBCS Hungary szerviz részlegének egyik legnépszerűbb szolgáltatása az időszakos megelőző karbantartás. Ennek keretében kollégáink átvizsgálják az Ön Zebra nyomtatóit, időben felismerik és így megelőzik az esetleg később kialakuló hibákat. A hiba kijavítása így még azelőtt megtörténhet, hogy nyomtató leállást vagy termelés kiesést okozhatna. A munkát rendszeresen, előre meghatározott időpontban, és ami nagyon fontos: a helyszínen végezzük. A nyomtatókat karbantartás céljából nem kell tehát a termelésből kivonni, sem pedig a szervizbe szállításukról gondoskodni.

Biztonságos nyomtatás és folyamatos rendelkezésre állás

Váratlan meghibásodás persze még a leggondosabb megelőző karbantartás mellett is történhet. A megelőző karbantartási szerződésnek éppen ezért részét képezi az üzemszerű működés közben meghibásodott nyomtatók javítása is. Tapasztalatunk szerint a rendszeresen karbantartott nyomtatók hibáinak jelentős része néhány egyszerű lépéssel, beállítással orvosolható, sokszor a javítást végző szakember személyes jelenléte nélkül is. Éppen ezért korlátlan idejű telefonos segítségnyújtás is ügyfeleink rendelkezésére áll, ami a legtöbb esetben azonnal megoldást jelent egy-egy problémára.

Amennyiben a távsegítség nem hoz megnyugtató megoldást, technikusunk a helyszínre siet és a legtöbb esetben egy órán belül elhárítja a felmerült problémát. Itt nem csak helyszíni javításról lehet szó, hiszen ha a baj azonnal nem orvosolható, akkor a karbantartási szerződésben megállapodott időn belül gondoskodunk egy cserenyomtatóról is, ami a javítás idejére kiváltja a meghibásodott eszközt.

Állandó költség, folyamatos működés

A karbantartási szerződés átalánydíjas formában köthető, fix költséget jelent, így előre tervezhető. A váratlan meghibásodások azonnali javítása és a nyomtatás folyamatosságának biztosítása garantálja a folyamatos termelést, kizárja a hosszú leállások lehetőségét, így ügyfeleink tulajdonképpen biztonságot vásárolnak maguknak.

A karbantartási csomag legfontosabb jellemzői:

  • Zebra címke nyomtatók rendszeres hibamegelőző karbantartása az ügyfél telephelyén
  • Az előre bejelentett hibák helyszíni javítása
  • A karbantartás során feltárt hibák helyszíni javítása
  • Ingyenes és korlátlan telefonos segítségnyújtás
  • A hiba kijavítása, és cserenyomtató biztosítása

Karbantartási szerződés csomagunkat azoknak az ügyfeleinknek ajánljuk, akik régebben vásárolták Zebra nyomtatóikat, így azok garanciális ideje már lejárt, valamint a sztender csomagoktól lényegesen eltérő megoldást keresnek.

Ajánlatkérés

COVID-19 vírussal kapcsolatos információ

A kialakult helyzetre való tekintettel az áruátvételt a raktárban és a szervizben bonyolítjuk le, az irodában az ügyfélfogadás határozatlan ideig szünetel! A szervizben és a raktárban egyaránt az előírásoknak megfelelően, a legnagyobb biztonsági követelményeket betartva történik az árukiadás. A számlákat elektronikusan, kinyomtatható formában küldjük. Az IBCS Hungary területén arcmaszk viselete és a kihelyezett kézfertőtlenítő használata kötelező!

Köszönjük a megértést és jó egészséget kívánunk!

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close